Adatvédelmi kérdések területén ritkán szokták a Facebookot emlegetni, mint aki élen jár a felhasználói adatok védelmében. Az informatika és az adatvédelem azonban nem az a szakterület, ahol a régi berögződéseknek vagy előítéleteknek bármiféle hasznát látnánk. A Facebook is sokat tesz azért az utóbbi időben, hogy ledolgozza a körülötte kialakult bizalmatlanságot és bizonyítsa, hogy nem csupán piaci értéket képviselnek számára a felhasználói.

Október 1-jén a Facebook pert indított az Egyesült Államokban két cég ellen, akik nemzetközi adatgereblyézésben (data scraping) voltak érdekeltek. A BrandTotal Ltd. És az Unimania Inc. adatlopkodási gyakorlata kiterjedt a Facebook és az Instagram mellett más nagyobb szolgáltatók oldalaira is, így az ügyben érintett a Twiter, az Amazon, a LinkedIn és a YouTube is.

A BrandTotal honlapja szerint a cég olyan valós idejű intelligens pltformot kínál, melyet kifejezetten arra fejlesztettek, hogy médiaelemző csapatoknak betekintést tudjon nyújtani versenytársaik közösségi média stratégiájába és a fizetett kampányaikba. Ez alapján felhasználóik nem csupán a trendeket tudták pontosabban elemezni, de felfigyelhettek az új lehetőségekre, a feltörekvő cégekre, melyek segítették őket a marketing költségek jobb elosztásában és a reklámüzenetek célzottabb kialakításában.

Az Unimania által működtetett appok számos különböző hozzáférési lehetőséget kínáltak a közösségi média felületekhez. Kínálatában szerepeltek olyan appok, melyek segítségével anonim módon lehetett követni az Instagram Stories-t, vagy mobil-web interface-n keresztül a Facebookot, Twittert.

A Facebook által indított per azonban leginkább a két cég által kínált kereső bővítésére irányult, az Unimania Ads Feed-jére és a BrandTotal UpVoice-ára. Az Ads Feed lehetővé tette a felhasználók számára, hogy a Facebookon látott hirdetéseket lementsék, mellyel viszont rögtön be is kapcsolta őket egy panelba, mely az Unimania céges felhasználóit segítette a hirdetési adatokkal. Az UpVote ezzel szemben ajándékkártyákkal jutalmazta felhasználóit, ha közösségi média és online rendelési oldalakat használtak, és megosztották véleményüket a nagyobb márkák online kampányairól.

Amikor a felhasználók telepítették e bővítményeket és megnyitották a Facebookot, a bővítmény azonnal begereblyézte az adataikat (név, felhasználói azonosító, nem, születési dátum, kapcsolati státusz, lakóhely, stb.), és továbbította egy szerverre a BrandTotal és az Unimania számára.

A Facebook nem csupán jogi úton próbálja elejét venni az ilyen típusú adatlopásoknak, hanem erőteljesen elkezdte fejleszteni technikai csapatát és eszközeit, hogy képes legyen monitorozni és kiszűrni a gyanús tevékenységeket és az automatizált adatgereblyézést.

Gondoskodjon Ön is cége, munkatársai és felhasználói adatainak megfelelő védelméről! Kérje a Kerubiel szakembereinek segítségét az optimális eszközök és folyamatok bevezetésével kapcsolatban!

Forrás