Az I/O 2021 számos meglepetést tartalmazott. A Google nagyot lépett előre a Photos, a Maps és a Search fejlesztésében. A kétórás eseményen a Google szakemberei és vezetői bemutatták az Android és a Wear OS legújabb változatát, és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokat és terveket.

A Google szokásához híven a mesterséges intelligencia terén elért eredmények bemutatásával nyitotta meg az eseményt. A cég új modellje, a LaMDA, például áttörést jelenthet a kommunikáció terén. A meglepő demonstráció során a LaMDA először Pluto, majd egy papírrepülő szemszögéből folytatott beszélgetést a cég munkatársaival. Bár nem volt egy nagy szónok, meg tudta válaszolni a kifejezetten bonyolult kérdéseket is, melyek a fenti két témakörre vonatkoztak.

A Google ismertette a mesterséges intelligencia alapú bőrgyógyászati fejlesztését is, mely felismeri az alapvető bőrbetegségeket, és részletes információt képes adni azokról. Az okostelefonnal három különböző szögből készített felvételek és a felhasználó által megadott tünetek alapján az eszköz elemzi az adatokat, és beazonosítja 288 betegség közül a megfelelőt.

Az adatvédelem terén is több előrelépés történt a különböző termékek fejlesztésekor. A Photos ezentúl tartalmaz majd egy olyan mappát, melybe a nem nyilvános képeket és videókat lehet gyűjteni. A zárható mappában található tartalmak nem jelennek meg a fényképek között, és csak jelszó megadása után válnak hozáférhetővé.

Szinte mindegyik Google applikáció tartogat valamilyen újdonságot. Egy gombbal törölhetjük például az elmúlt 15 perc böngészési előzményeit, a feltört jelszavainkat kicserélhetjük a beépített jelszókezelőben, a Maps jobb minőségű Live View-t, navigációt és utcatérképet tartalmaz majd.

Az Android 12, a Google okostelefonos operációs rendszere, frissült talán a leginkább. A cég beépített egy Material You elnevezésű design elemet, mely az összes látható látványelemet harmonizálja a képernyőn, az értesítésektől a menükig ügyel a domináns és kiegészítő színek egyensúlyára.

Az Android 12 az adatvédelemre is hangsúlyt helyez, és nyomon követhetjük rajta az idővonalat, hogy melyik applikáció milyen adatokhoz fér hozzá. Az okostelefonok kamerái úgy lettek kialakítva, hogy a különböző bőrszínű emberekről egyformán előnyös képet lehessen velük készíteni.

És végül az egyik legizgalmasabb Google fejlesztés, a Project Starline, melynek speciális képernyője életnagyságú, 3D-s képet tud mutatni a beszélgetőpartnerről. A Google azt reméli, hogy a videóhívások ezáltal még természetesebbek és népszerűbbek lesznek a felhasználók körében. Jelenleg az eszköz belső tesztelése folyik, az év második felében tervezik külső cégekkel is tesztelni a technológiát.

Forrás