Pár nap múlva elérkezik Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok frissen megválasztott elnökének beiktatási napja. A Capitóliumon történt zavargásokat figyelmeztető jelnek vették a rendvédelmi szervek, és országszerte számos óvintézkedést vezettek be. Úgy tűnik, a legnagyobb közösségi oldalak is ráébredtek saját felelősségükre, és új szabályozások vagy tiltások bejelentésével igyekeznek kivenni részüket az ünnepi események békéjének fenntartásából.

Az elmúlt hét során az Amazon, a Facebook, a Twitter, az Apple és a Google is történelmi jellegű döntéseket hozott a demokratikus folyamatok és az állam stabilitásának megóvására hivatkozva. A Snapchat, a TikTok, a Reddit és még a Pinterest is olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek segítik elkerülni, hogy a platformjaikat terrorcselekmények előkészítésére használhassák.

Az erőszakos fenyegetéseket, az összeesküvéselméletek terjesztését és a fegyveres felkelésre buzdításokat is törölték és letiltották oldalaikról, így évekig tartó vitákra került pont, melyek a közösségi oldalak felelősségeit firtatták.

A meghozott döntéseket azonban nem is olyan egyszerű átültetni a gyakorlatba. A Facebookon még a múlt hét közepén is terjedtek olyan digitális hirdetések, melyek fegyveres tüntetésre hívták az embereket a Capitóliumra és az államok központi helyszíneire. A Facebook hangsúlyozta, hogy a digitális ujjlenyomat segítségével igyekeznek azonosítani e hirdetések létrehozóit, mely módszert alkalmazták korábban az ISIS és Al Qaeda terrorista tartalmainak kiszírésére.

Miközben a Facebook minden erővel igyekszik felszámolni a “Stop the Steal” csoportokat, azok élnek a média adta lehetőségekkel és villámgyorsan átalakulnak. Fadi Quran, az Avaaz kampányigazgatója hívta fel a figyelmet arra, hogy immár “Stop the Fraud”, “Stop the Rigged election” vagy “Own the Vote” elnevezések alatt futnak, s így kikerülnek a Facebook keresőmotorjainak figyelméből.

A Facebook azt nyilatkozta, hogy terrorvédelmi szakemberekkel dolgozik együtt, hogy “megelőzze a társadalom biztonságát veszélyeztető közvetlen fenyegetéseket” , és szorosan együttműködik partnereivel, hogy a többi platformon is kiszűrjék a veszélyes tartalmakat.

Tudósok és szakemberek mégis azt sürgetik, hogy növeljék az emberi munkaerő számát a közösségi média adatelemzői körében. A mesterséges intelligencia ugyan óriási mennyiségű adat feldolgozását képes elvégezni, mégis egyszerű trükkökkel kijátszhatóvá és megkerülhetővé válik. Az igazi erőt és hatékonyságot az emberi és gépi intelligencia együttműködése képviseli.

A Kerubiel Kft. szívügye a mesterséges intelligencia minél sokoldalúbb felhasználása a kibervédelem, az adatvédelem vagy akár az orvosi kutatások terén. Hiszünk abban, hogy az ember és gép nemcsak kölcsönösen kiegészíti egymást, de együttműködésük megsokszorozza eredményességüket is. A mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségei kapcsán, keresse bizalommal szakembereinket!

Forrás