2019. december 2-án került megrendezésre az I. Kerubiel Szakmai Nap, melynek fókuszában a Mesterséges Intelligencia, ill. Magyarország kiber- és adatvédelmi felkészültsége állt.

Az Internet maga egy katonai fejlesztés eredménye. Miközben az amerikai lakosság érzékenyítése már 1995-ben A hálózat csapdájában (The Net) című filmmel elkezdődött, kiberfegyverek bevetésére csak 2009-ben került sor Irán ellen (Nitro Zeus). A támadó kiberfegyverek bevetésének jogi kereteit pedig csak 2018-ban fogalmazták meg (13-as számú Elnöki Nemzetbiztonsági Memorandum, 2018-as Kongresszusi határozat).

A NATO 2016-ban nyílvánította a kiberteret az 5. hadszíntérré. Ugyanebben az évben Obama elnök stratégiát fogalmaztat meg a MI fejlesztésére. 2019-ben Trump elnök rendeletben utasítja a szövetségi ügynökségeket, hogy támogassák a MI, az 5G, a kvantumszámítástechnika fejlesztését, segítsék a K+F-t és a munkaerő képzését. A Kínai Kommunista Párt határozatot hozott arról hogy Kínát 2030-ra világelsővé kell tenni a MI terén.

A kiberháborús helyzetre való felkészülés és a védekezés nem nélkülözheti a MI segítségét. A MI-ét, melyet meghatározott etikai alapelvek mentén fejlesztenek. Vajon létezik-e MI-ra szabott speciális etika? S ha igen, ki fogalmazza meg, az ember vagy az algoritmus? És ki ellenőrzi, hogy megfelelően lett-e betartva? A kibertér geopolitikájában a MI a legfőbb hatalmi tényező.

Dr. Pintér István, a Geopolitikai Tanács Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke nem kevesebbre vállalkozott, mint a mesterséges intelligencia kiberháborús felhasználási lehetőségeinek és a hatékony védelem megszervezéséhez szükséges feltételrendszerek bemutatására.