Sokak életét megmentheti egy japán start-up legújabb fejlesztése, melyhez elegendő egy rutin vérvétel. Az általuk alkalmazott mélytanulásos technológia képes kimutatni a rákos megbetegedést már a nagyon korai szakaszában is. Mivel a rák egyike a vezető halálokoknak világszerte, e módszerrel rendkívüli esélyt ad annak legyőzésére.

A PFDeNA Inc. 2016-ban jött létre a DeNA internetszolgáltató és a Preferred Networks, Japán vezető mesterséges intelligencia startup közös vállalkozásaként. A különösen összetett problémák megoldása foglalkoztatja őket. Ezek közé tartozik például a daganatos megbetegedések kimutatása is.

A PFDeNA rákkutatásának kezdetei visszanyúlnak 1999-ig, mikor is Namba Tomoko megalapította a DeNA-t. E mobil- és online szolgáltatásokat nyújtó céget hihetetlenül sikeressé tette az elkövetkező években. 2011-ben azonban Namba lemondott cégvezető szerepéről, hogy ápolni tudja rákos férjét. Namba eltökéltsége, hogy mindenáron leküzdi a betegséget, arra inspirálta a DeNA-t, hogy egészségügyi szolgáltatásokat is indítson, melyeket a saját kutató laboratóriumával támogat. A Preferred Networks eközben pont egy kutatásba kezdett bele a National Cancer Center Japan munkatársaival, viszont szüksége volt egy partnerre, aki járatos a laboratóriumi munkában és az üzleti életben egyaránt. A két cég elhatározta, hogy a PFDeNA-t használja az együttműködésre.

Az általuk kifejlesztett mesterséges intelligencia alapú modell már a legkorábbi fázisban képes érzékelni a daganatos elváltozásokat a vérképben. Ez az ún. “liquid biopszia” módszere, mely igencsak eltér a jelenleg általánosan alkalmazott szilárd szövettani vagy röntgen képalkotási megközelítésektől.

A PFDeNA célja, hogy első körben 14 fajta daganatos megbetegedést tudjanak kimutatni egyetlen vérvételből. “A prosztatarák esetén csupán egy biomarker, a PSA szintjét kell figyelnünk. De mivel többfajta daganatos megbetegedést is ki akarunk szűrni, több mint ezer exRNA szintet kell ehhez elemeznünk, ami messze meghaladja az emberi képességeket. Ezért van szükségünk olyan technológiára, mint a deep learning” – fejtette ki Abe Motoki, a Preferred Networks bioinformatikus szakembere.

“Át akarjuk alakítani az egészségügyi ellátás beteggondozási modelljét, mely csak onnéttól foglalkozik a páciensekkel, amikor azok megbetegszenek, hogy a megelőző gyógyászat jelentse az alapját” – hangsúlyozta Yoneyama Hiroshi, a PFDeNA alelnöke. E törekvések egybeesnek a japán kormányzat egészségügyi stratégiájával, mely az előregedő népesség szaporodó egészségügyi problémái kapcsán a kezelésközpontúság helyett a megelőzésközpontú hozzáálást helyezte a fókuszba. Bár még hosszú út áll előttük, a folyamatos technológiai fejlesztés, a kormányzati támogatás és a cégek közötti együttműködés sok sikerrel kecsegtet.

Magyarországon a mesterséges intelligencia egészségügyi alkalmazásainak lehetőségeivel a Kerubiel Kft. több projektje is foglalkozik. Amennyiben kérdése, javaslata, innovatív ötlete van, forduljon bizalommal szakembereinkhez!

Forrás