A felhasználók megfigyelésén alapuló gazdasági verseny ellen már nem csupán jogszabályokkal,egyezményekkel és egyéb dokumentumokkal lépnek fel, de zenével és a digitális szabadságról szóló dalszövegekkel is.

A Fight for the Future egyik aktivistája, Evan Greer a gitárjával tiltakozik a Spotify új, hangfelismerésen alapuló, zenei műsorszolgáltatási gyakorlata ellen. A mesterséges intelligencia alkalmazásával a Spotify azt ígéri, hogy rendszere jobb zenei ajánlásokat tud összeállítani felhasználói számára. Az emberi hang ugyanis árulkodik tulajdonosának nem csupán neméről, de hangulatáról és érzelmi állapotáról is, illetve számos olyan körülményről, melyek meghatározzák zenei igényét.

Evan Greer és a többi aktivista igyekszik felhívni a felhasználók figyelmét a hangfelismerő rendszer alkalmazásának jelentős morális és biztonsági kérdéseire, melyek alapjaiban meghatározzák a magánéletünket.

Nem csekély a kihívás, amellyel szembe kell nézniük a nagy tech- és szolgáltató cégeknek, amikor meg kell találniuk a kényes egyensúlyt a hatékony és előrevivő fejlesztések, ugyanakkor felhasználóik biztonságának és magánéletének védelme között.

A Fight for the Future, az Access Now és tabby music civil szervezet most azt szeretné elérni, hogy a Spotify nyilvánosan jelentse be, hogy eláll a hangfelismerő rendszer bevezetésétől. Létrehoztak egy aláírásgyűjtő honlapot a tiltakozók számára, Greer pedig kiadott egy zenei albumot “Spotify is Surveillance” címmel. A Surveillance Capitalism című dal a kampány fő zenéje lett.

“Meggyőződésünk, hogy egy zenei alkalmazás, ami téged hallgat, ahelyett, hogy te hallgatnád, alapvetően rossz ötlet” – nyilatkozta Greer, aki nem csak zenész, de adatvédelmi aktivista is. “Az ilyen típusú technikai megoldások legnagyobb veszélye az, hogy kényelmi szolgáltatásként normalizálják az emberek megfigyelését, ill. normalizálják azt a folyamatot, hogy hihetetlen mennyiségű személyes adatot adnak át magáncégeknek, akik aztán felemelt kézzel esküsznek arra, hogy minket védenek.”

A Spotify tervezett fejlesztése januárban megkapta a szövetségi kormányzat engedélyét, azaz törvényesen létrehozhat egy olyan hangfelismerő szoftvert, mely mesterséges intelligenciával segítheti meg az algoritmust, hogy az a felhasználó hangulatához tudja igazítani a zenei ajánlásait. A rendszer azonban a hangon túl “a beszédhez kapcsolódó metaadatokat” is felhasználhatja, melyek utalnak a felhasználó nemére, korára, akcentusára, érzelmi állapotársa, stb. Így például a vidám hangú felhasználók játékosabb dalokra kapnak ajánlást, míg akiknél harangzúgás hallatszik a háttérben, azok gospelekből vagy egyházi kórusművekből választhatnak.

A hangok metaadatai pontos jelzést adnak a háttérzajok alapján felhasználó helyzetéről, tartózkodási helyéről, arról, hogy egyedül vagy nagyobb társaságban szeret-e lenni, milyen a vallási meggyőződése, milyen filmeket kedvel, stb.

A hangfelismerő rendszerek rossz felhasználása sokakban kelt aggodalmat. A nem kellően tudományos megalapozottságú módszerek ugyanis, melyek meghatározzák egy-egy felhasználó érzelmi állapotát, komoly lelki és mentális károkat okozhatnak. Emellett természetesen azok a cégek, melyek ilyen nagy mennyiségű és kifejezetten személyes adattal rendelkeznek, kiemelt célpotjaivá válnak mind a bűnözői csoportok, mind a különböző országok kormányzati hackerei számára.

Az Access Now a Spotifynak küldött levelében négy nagy kategóriába sorolta a veszélyeket:

– a hangfelismerő technológiával érzelmileg manipulálhatóvá válnak a felhasználók, hogy gyakrabban használják az adott szolgáltatást;

– a rendszer erősítheti a nemek közti egyenlőtlenséget, a transznemű embereket pedig helytelenül azonosíthatja a hangjuk alapján;

– elkerülhetetlenné válik azon a felhasználók erőteljesebb megfigyelése, akik nem adják meg biometrikus adataikat az alkalmazásnak;

– a hatalmas mennyiségű személyes adat ellophatóvá válik, és könnyen beilleszthető lesz egy-egy állami vagy bűnügyi megfigyelési rendszerbe.

Adataink védelme garantálja a magánélethez való jogunkat. Erősen kérdéses, hogy a biometrikus adatok gyűjtése, felhasználása, őrzése történhet-e teljesen biztonságos módon, mely igazolhatná azok kényelmi célú alkalmazását. Bővebb tájékoztatást nyerhet szakembereinktől, akik a Kerubielnél több évtizedes adatvédelmi tapasztalattal állnak az Önök szolgálatában. Keressenek minket bizalommal!

Forrás és kép